Gepida közlemény - MagyarBrands 2016

Büszkén és boldogan értesítünk, hogy a GEPIDA márka fennállása óta először 2016-ban elnyerte a MagyarBrands kiváló fogyasztói márka és innovatív márka díjat. A MagyarBrands hazai márkákat díjaz, melyek termékei, szolgáltatásai a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják.

2016-ben hetedszer tették mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, foglalkoztatás) és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése (reputáció, identitás), valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás (ismertség, kedveltség) alapján a Gepida igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték, hogy a TOP fogyasztói márka és TOP innovatív márka egyike legyen.

A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői mind nagyobb szükségét látták, hogy a hazai termékekre kiemelt figyelmet fordítsanak, ezért 2010-ben életre hívták a MagyarBrands programot, amely idén hetedszer tette közzé a vezető hazai márkák listáját. A program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. A magyar fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez.

 

VISSZA