Panoráma, vízpart, nyár és Gepida - Fedezd fel Magyarország legszebb helyeit bringával

A Duna Esztergom és Budapest közötti szakaszát többnyire csak Dunakanyar néven említjük. A folyó ezen a szakaszon a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik. Az elnevezés egyszerű oka, hogy a Duna folyásiránya itt változik meg nyugat-keletiről észak-délire, tehát délfelé kanyarodik.

A gyönyörű természeti környezet és a kanyarban elhelyezkedő települések gazdag látnivalói az ország egyik legkedveltebb turisztikai körzetévé teszik. A Dunakanyar mint kultúrtáj szerepel a világörökségi jelölt listán is. A Duna itteni szakaszán a kijelölt fürdőhelyeken meg is mártózhatunk a folyóban. Ha elég edzettek vagyunk, semmiképp se hagyjuk ki kerékpárral a Visegrádi-várat, ahol több kiállítás is látható, a panoráma pedig csodálatos. Azonban a kilátás a Duna másik partjáról is kitűnő. Jóval kisebb emelkedő vezet, így bringával is könnyebben elérhető a Nagymaros külterületén lévő Juliannus-kilátó. Ráadásul a kilátót nemrég újították fel, így mindenképp javasoljuk a meglátogatását.