Ha hiszitek, ha nem, a darab, amit jelenleg próbálok a „Lángoló kerékpár“ címet viseli. Nem kell megijedni, nem egy „vallomásos“ önéletrajzi dráma lesz egy köztudottan bringás színésznőről, hanem egy kortárs lengyel darab, amit teljesen „magyarítottak“ és a mai magyar viszonyokra szabtak.
Ősbemutató lesz, és ha minden az alkotók szándéka szerint történik egy igazi posztmodern, punk előadásnak nézhetünk elébe. Mindennek pedig a Bárka színház ad otthont, ahová vendégnek hívott Kamondi Zoltán rendező. (Az alkimista és a szűz című filmet csináltuk együtt korábban, úgy 1998 tájékán.)
Furcsa évad ez a mostani nekem. Úgy hozta az élet, hogy saját színházamban ( a Katona Józsefben- gondolom, ezt már mondani se kell:)) csak a szezon végén lesz új bemutatóm, ráadásul mindkettő a zenés műfajban. Így el tudtam vállalni ezt a felkérést, sőt még a Vígszínháznak is igent mondtam, ahol egy várandós kolléganőmet fogom helyettesíteni a Játék a kastélyban című előadásban.
Tehát decemberben összesen 4 színházban fogok játszani – mert még megy a Három nővér is a Nemzetiben – tudtok követni? – amit majd csak januárban adok le.
Szóval karácsony-témában ne számítsatok rám, örülök, ha nem keverem össze a címeket, a darabokat, a kollégák neveit...
Persze mindenkinek boldog ünnepeket kívánok, jó pihenést, balesetmentes biciklizést - mentem szöveget tanulni!
/Karácsonyi fotó helyett, egy kis nyári nosztalgia. A kép egyébként Visegrádon készült, bringával megközelíthető.../